Szenzációs siker Stuttgartban!

A hazai kerékpársport történetének, és egyben pályafutásának legjobb eredményét érte el Bodrogi László a Stuttgartban megrendezett országúti világbajnokságon!
A hajrát megelőzően már biztosak örülhettünk a bronzéremnek, amit az Credit Agricole 30 éves magyar versenyzőjének már 200-ben sikerült elérnie, azonban Bodrogi László nem elégedett meg ennyivel.
Szenzációs hajrával ugyanis a magyar klasszis a második helyet, azaz a VB ezüstérmet szerezte meg, a címvédő Fabian Cacellara mögött, de a holland Stef Clement előtt végezve.
Gratulálunk Bodrogi Lászlónak, és a sportág nevében is köszönjük ezt a szenzációs eredményt!
A verseny másik magyar versenyzője, Madaras Zoltán a 67. helyen végzett.
Szerkessze Ön is oldalunkat!
Internetes oldalunkat szeretnénk, ha minél több sportoló, szakvezető, sportbarát látogatná, ezért Ön is szerkesztőnk lehet!
Célunk, hogy oldalunk helyet adjon a hazai kerékpársportot érintő kérdések, problémák megvitatásának, emellett tájékoztatást adjon a sportágat érintő eseményekről, újdonságokról, szakmai kérdésekről.
Ha Ön úgy gondolja, hogy hasznos információval tud szolgálni a hazai kerékpásport, illetve a sportágat szerető olvasóink számára, küldje el írását a
csababike@csababike.hu e-mail címünkre, és ha cikkét érdekesnek, hasznosnak találjuk, megjelentetjük azt.
Kérjük azonban, hogy a cikk szerzője nem Ön, akkor adja meg annak pontos forrását, hogy utána tudjunk járni a továbbközlés esetleges feltételeinek.
Mencsov nyerte a spanyol körversenyt

2005 után, második győzelmét könyvelhette el Spanyolországban a Rabobank orosz klasszisa.
A 29 éves versenyző idei győzelme azonban közel sem hasonlít a 2 évvel ezelőttihez, hiszen akkor a győztes Robert Heras pozitív EPO tesztje után került az első helyre, most viszont már a 9. szakasztól kezdve vezette a mezőnyt.
„Egy ilyen győzelem mindent megváltoztat – nyilatkozta az orosz klasszis. – Egy igazi győzelmet akartam a Vueltán, és most már reménykedem abban, hogy talán a Touron is sikerülhet ugyanez.”
Az összetett végeredmény:
1. Gyenisz Mencsov Rabobank
2. Carlos Sastre - Team CSC
3. Samuel - Sanchez Euskaltel
4. Cadel Evans - Predictor Lotto
5. Ezequiel Mosquera - Karpin Galicia
6. Vlagyimir Jefimkin - Caisse D’Epargne
Videó beszámoló

A 2007. augusztus 3-án, Békéscsabán és Békés megye további hat településén áthaladó Betonexpressz 2000 - Skoda Autóház Békéscsaba GP videó beszámolóját tekintheti meg a cikk folytatásában. (Kérjük, kattintson a "Bővebben" feliratra!)
A felvételt és a riportokat a Csaba Televízió készítette, köszönjük hozzájárulásukat a felvétel közzétételéhez!
Kerékpársport Magazin a Sport1 Televízióban

Augusztus 21-én összefoglaló a GP Betonexpresszről a Sport1 Televízióban.
Augusztus 21-én, 18 óra 45 perckor Kerékpársport Magazin a Sport1 Televízióban, amelyben az augusztus 3-án és 4-én megrendezett GP Betonexpressz versenyről láthatnak összefoglalót az érdeklődők.
Látható lesz tehát az augusztus 3-án megrendezett Betonexpressz 2000 - Skoda Autóház GP összefoglalója is, amely Békés megye hét településén, illetve Békéscsaba belvárosában zajlott.
Ismétlés:2007. augusztus 24., 13:15
